Varga Mihály

Gőzerővel kezdődhet a munkásszállások építése

Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.

Ekkora prémiummal hízik a nyugdíjasok pénztárcája

Ekkora prémiummal hízik a nyugdíjasok pénztárcája

Jövőre egy átlagos nyugdíjas 44 ezer forinttal több nyugdíjat kaphat a betervezett nyugdíjemelésnek köszönhetően és novemberben ezt fejelheti meg egy 16 ezer forintos prémiummal az állam. És ez még mind semmi, mivel idén is bőkezű lehet a kormány a nyugdíjasokkal.

Varga bemutatta a 2018-as költségvetést

A szokásos ünnepélyes keretek között átadta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek a parlamentben a 2018. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tájékoztatón a miniszter egy új adócsökkentést is megemlített, és az is kiderült, hogy másfél hónap múlva lesz a törvényjavaslat zárószavazása.

Jön a korábban soha nem látott nyugdíjprémium

Nagyon optimista növekedési előrejelzés, felpörgő infláció, a korábban tervezettnél magasabb költségvetési hiány - ez az egyik olvasata a 2018-as költségvetésnek, amit Varga Mihály ma délután nyújt be a parlamentnek. A tervezet tartalmazza a már ismert adócsökkentéseket, valamint 1-2 újdonságot is (például örülhetnek az ingatlant bérbeadók), de nagyobbat durrant a kiadási oldalon: elkényezteti a nyugdíjasokat és rengeteg beruházásra lesz állami forrás. Persze ez nem választási költségvetés (a szó klasszikus, 2006-os értelmében), viszont érezhető rajta, hogy egy parlamenti választás évében végrehajtott költségvetés.

A kormány a legelesettebbeknek is ingyenes készpénzfelvétellel kedveskedik

Tavaly tavasszal az alapjogi ombudsman kifogásolta, hogy pont azok jártak rosszul a havi kétszeri 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétellel, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre. A gondnokság alatt állók ugyanis nem kaphatnak bankkártyát, az országgyűlés pedig a fióki készpénzfelvételeknél 2015 elején megszüntette az havi kétszeri ingyenes lehetőséget. A kormány most úgy döntött, hogy orvosolná a helyzetet.

Benyújtotta Varga az új törvényjavaslatot, készülhetnek a befektetők

Jövő januárban lép életbe Európai Uniós szinten a MiFID 2, amelynek célja a befektetők védelme mellett az európai pénz-és tőkepiacok átláthatóságának és stabilitásának javítása. Az új szabályozás magyar jogrendbe való átültetésének határideje július 3. A több törvényt is módosító javaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyújtotta be, összeszedtük a fontosabb változásokat.

Varga elárulta, jön a NAV új csodafegyvere

2018. július 1-jén életbe léphet az online számlázás rendszerének éles verziója - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek nyilatkozva. A tesztidőszak egy évvel korábban, idén júliusban indul, vagyis úgy tűnik, az NGM meghallgatta az érintettek javaslatait.

Nyugdíjemelésről és nyugdíjprémiumról beszélt Varga

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható - nyilatkozta a Magyar Idők című napilapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok az év végén is kaphatnak pluszjuttatást.

Varga elárulta, mit terveznek az oktatásban

Korszerűsítési programot tervez a kormány a szakiskolák felújítása és modernizálása érdekében - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, a Szakmák éjszakája II. kerületi rendezvényén.

Varga elárult egy nagyon fontos számot

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság növekedési kilátásai a következő években is kedvezőek, 2018-ban 4,3 százalékos lehet a gazdasági növekedés üteme az ez évre várt 4,1 százalék után.

Állítólag százmilliárdokat keresnek Varga minisztériumában

Hiába lesz erős a gazdasági növekedés, és keletkezik plusz 1100 milliárd forint többletbevétel az államkasszában, így is növekszik majd a költségvetési hiány jövőre. Ezért több százmilliárdot kellene találni valahol ahhoz, hogy tartsuk magunkat korábbi vállalásunkhoz - ezt lehet kiolvasni abból a 2018-as költségvetésre vonatkozó kormányzati előterjesztésből, amelyet az Index megszerzett. A kiszivárgott minisztériumi anyag több szempontból is meglepő.

Titkolják, de mi bemutatjuk a Varga-reformokat

Megtaláltuk a sorvezetőt, ami a nemrégiben felállt Nemzeti Versenyképességi Tanács munkáját meghatározza. A tanács ott akar rövid távú eredményeket elérni a versenyképesség javításában, ahol a Világbank Doing Business rangsora alapján rosszabbul teljesít Magyarország. Most bemutatjuk, hogy ezek alapján miket is tartalmazhatnak az áprilisban benyújtandó jogszabályok, valamint mennyit érhetnek a versenyképesség javítása érdekében.

Varga: hamarosan törvénymódosítások jönnek

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülése után tartott rövid sajtótájékoztatót. Az alig 10 perces tájékoztatón kiderült, hogy a tanács a második ülésén munkaerőpiaci kérdéseket járt körbe, az első ülés általánosan ismertetett javaslatain pedig már a minisztériumok dolgoznak, hogy jogszabály-módosítások legyenek belőlük. A módosítások benyújtása még áprilisban várható Varga reményei szerint.

Varga Mihály új intézkedéseket jelenthet be

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően sajtótájékoztatót tart fél 11-től - közölte a tárca. A Portfolio élőben számol be az eseményről.

Mától kapható az új magyar állampapír!

Mától már jegyezhető az új, 2 éves futamidejű állampapír. A fix kamatozású kötvény évente 2,5%-ot fizet. A kormány és az ÁKK célja, hogy tovább növeljék az államadósságon belüli lakossági részarányt, Varga Mihály szerint elképzelhető, hogy a jövőben újabb lakossági állampapírokat dob ki a piacra az ÁKK.

Varga elmagyarázta, miért lehet mától olcsóbban tankolni a kutakon

Az autósoknak a térségben Magyarországon kell az egyik legalacsonyabb jövedéki adót fizetniük, az április elsejei jövedékiadó-csökkentésnek köszönhetően pedig még olcsóbban lehet tankolni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Varga Mihály lepattintotta a jegybank kritikáját

Tovább zajlik az MNB és az NGM közötti üzengetés a 2016-os költségvetésről. Varga Mihály egy pénteki tájékoztatón nem hagyta szó nélkül a jegybank álláspontját, amiben a jegybank szakértői nagyrészt a fiskális politikát hibáztatták az alacsonyabb tavalyi növekedés miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.